KuPamięci.pl
Kliknij, aby dopisać się do listy

Pávai Vajna Ferenc


* 06.03.1886

 

+ 12.01.1964

Miejsce pochówku: Szekszárd

pokaż wszystkie
wpisy (1)
Licznik odwiedzin strony
6188

Pávai-Vajna Ferenc (Csongva, 1886. március 6. – Szekszárd, 1964. január 12.) geológus, a magyar hévízkutatás úttörője, a hévizes barlangkeletkezési elmélet megalapozója.A nagyenyedi kollégiumban tanult, természetrajz tanára Szilády Zoltán volt. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1910-ben geológiai doktorátust szerzett. 1911-től a selmeci bányászati akadémia ásvány-földtani tanszékén Böckh Hugó tanársegédje volt. 1914-ben az erdélyi, 1915-1918-ban a horvátországi, 1918-tól a dunántúli szénhidrogén-kutatásban vett részt, 1920 végétől a Pénzügyminisztérium bányászati főosztályán geológiai szakértőként dolgozott. 1930-tól 1944-ig a Földtani Intézet főgeológusa volt. 1950-1956 között ugyancsak a Földtani Intézetben tevékenykedett. A tudományos világtól elszakítva, kitelepítésben, igen nehéz körülmények között, egy mázai bányászlakásban élte le utolsó éveit.Munkássága főként a kőolajföldtan és vízföldtan területére terjedt ki, Papp Simonnal a hazai kőolaj- és földgázkutatás úttörői voltak. Pávai-Vajna Ferencnek köszönhetjük több jelentős gyógy- és hévizünk feltárását (Szeged, Hajdúszoboszló, Karcag, Debrecen, Szolnok). Ő tűzte ki a Rudas fürdőnél a nagy mennyiségű gyógyvizet adó fúrások helyét, valamint a tabáni, az alsó Margit-szigeti és a II. városligeti mélyfúrást. 1928-ban ő hívta fel a figyelmet a Görömbölytapolcai-barlang vizének jelentőségére, s harcosan kiállt annak hasznosítása érdekében. Törekvését több mint harminc év után valósították meg.

Fiatal korában aktív barlangkutató volt. Számos barlangot (különösen Erdély területéről) ő írt le és térképezett fel először. A hévíz kutatása kapcsán felismerte a mélyből feltörő víz barlangképző hatását, ezzel új barlangkeletkezési elméletet állított fel, és megalapozta a hévizes barlanggenetikát. Idős korában főként a hévizekből nyerhető energia hasznosításával foglalkozott. Javaslatára létesültek az alföldi hévízkutak mellett az első hévizekkel fűtött kertészetek.Hadúszoboszlón az egyori hajdúkerületi központ, Hajdúböszörmény felé vezető út viseli a nevét.
2012. szeptemberében utcát neveztek el az emlékére Solymáron.Az Erdélyi Medence ÉNy-i peremének tektonikai viszonyai. Földtani Közlöny, 1913.
A Dunántúl földgáz és petróleum kincseiről. Bány. Koh. Lapok, 1919.
Magyarország hévizei. Hidrológiai Közlöny, 1927-1928.
Magyarország hévizei s azok felkeresése és kitermelése. Bány. Koh. Lapok, 1928.
A forró oldatok és gőzök-gázok szerepe a barlangképződésnél. Hidrológiai Közlöny, 1930.
Hőenergiabányászat és lehetőségei. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közl., 1932.
Új gyógyforrások Budán. Hidrológiai Közlöny, 1933.
A Tabán új termális gyógyforrásai. Hidrológiai Közlöny, 1937.
A bp.-i melegforrások kérdése. Földtani Értesítő, 1939.Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest: Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0
Csiky Gábor: Dr. Pávai-Vajna Ferenc emlékezete. Földtani Közlöny, 1966.
Nagy L. J.: A csillagok gyermekei vagyunk. Dr. Pávai-Vajna Ferenc élete és munkássága. Debrecen, 1991.
Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. Kornétás Kiadó, 2005. ISBN 963-9353-39-6
Székely Kinga: 100 éve történt. Karszt és Barlang, 1986.
Széky Ferenc: Megemlékezés Pávai-Vajna Ferencről. Karszt és Barlang, 1964. 1. füzet. p. 36-38.Somogyi Árpád 1989-ben felállított mellszobra Pávai-Vajna Ferencről Hajdúszoboszlón
Születéskori neve Pávai-Vajna Ferenc
Született Csongva
1886. március 6.
Elhunyt Szekszárd
1964. január 12. (77 évesen)
Nemzetisége magyar
Foglalkozása geológus

 
Zapal znicz   |   Wszystkie znicze
Opcje strony:
Ku pamięci...
Ku pamięci...
zapalił(a) dnia 2021-01-12
-
Powiadom znajomych
Imię i nazwisko:
Adres e-mail:
-
Pamiątki
Obrazki pamiątkowe
 
-
SprzataniePomnikow.pl
Kliknij aby obejrzeć ofertę
 
-
Piotr Karpeta
02.08.2013